Avagy már zsinórban a második lemez viseli a banda nevét.
Nagyon komoly dolog elnevezni egy albumot saját magunkról. Fel lehet fogni ötletttelenségnek, de akár arra a tényre is gondolhatunk, hogy ezzel az albummal akarják jelezni pályafutásuk csúcsát, mint pl. a Metallica a névtelen lemezzel. Az első ötletet nyílván gonoszság előnyben részesíteni, az utóbbit pedig ilyen ínségesen rossz időszakokban nagyképűséggel illetik. De psszt, egy kritikus nem ítélhet meg egy lemezt a borító és a cím alapján, komoly megfontolások után kell meghoznia a végső döntést. Az viszont érdekes, hogy csak mostanra sikerült megismerni a 10 éves bandát úgy, hogy viszonylag előkelő helyeken nyitot a listákon. Mert be kell látni: ez a banda üzletileg sohase volt nagy siker. De ne írjuk le őket!
Azért népes rajongótábora van a KsE-nek, és tutira nem az dönti el egy banda sorsát, hogy mennyi lemezt adtak el. A zárójelben azt jelenti a római kettes, hogy nem ez az első alkalom: 2000-ben egy tökugyanilyen nevezetű albummal áldották meg a világot. Na igen, akkor ez inkább válság a kreativitásban. De mostmár ennyit a cukkolásról, nem ezért akarok írni erről az egyébként nagyon ishallgatható metalcore anyagról. Bocs, hogy most előre lelőttem a végkimenetelt, de én is meglepődtem.
Rájöttem, hogy imádom a melodic metalcore-t. Mert például a ma megemlített Blind Myself frankón nem az. A BM a Killswitch-hez képest mamusz. Azért nagyon jó, mert hát vannak benne hörgős, ordítozós részek, amit csak kétféleképpen lehet művelni: jól és rosszul. Na, a KsE énekese történetesen nagyon is jól műveli, öröm hallgatni ezt az albumot. És ahhoz képest, hogy core, még hörgés nélkül is megtartják a kemény, dallamos hatást. Persze ordítás van ezerrel, és ezt nem szabad elítélni, mert a lemezen az énekhang annyira nem is hangos (mondjuk ez inkább hiba). De szerencsére a danolászós részek is jól mennek. Megjegyezném, hogy ez a 2. énekese a bandának, 2002 óta, ún. Howard Jones. Most amiatt nem fogok mérgeskedni, hogy milyen volt az első énekes, mert nem tudom, és ha ez tetszik, akkor a másik nagyon nem is érdekel. Persze lehet, hogy ő meg klasszisokkal jobb. De ez, amit most hallok, tetszik.
A kezdés, a Never Again, nagyon is tetszik, csak a szám címe nem, mert ez inkább Always Again-nek hangzana jobban. A single-dalok, a Starting Over és a Reckoning, egyszerűen telitalálatok. Aztán a Taking Away eleje megér még egy misét. Az I Would Do Anything pedig már nagyon brutális, ez a szám is mutatja, hogy hiába lemez közepe, pihenni tilos, és itt a dobban mutatkozik meg leginkább. Az nagyon tetszik, hogy az album nincs nagyon halál-közeli állapotban. Mivel pörgős és zúzós, és a lassab részeket is életben tudják tartani a metal-elemekkel, nem mondom azt, hogy hallgatás közben álomba szenderedtem. Ez a kemény valóság, ami nagyon jól hangzik.
A kiadvány egyik legnagyobb erősége a riffek. Ezek nagyon jó riffek. Mondjuk ez a dallamos core-okra nagyon is igaz szokott lenni, de ez tetszett. Ha valamiben egy ilyen stílusú albumot se szabad leírni, hát akkor az a gitárjáték. Nem mindig szólózik a gitáros, de van az is, és az is odaillik a számokhoz. De annyira kemény, hogy ha felordít a gitár hangja, akkor azt lehetetlen nem észrevenni. Nekem nagyon bejött. Ez nagy pirospont.
Két részre lehet osztani a számokat: az odavágós, durva számok, és a dallamosan zúzós számok. De egy valami mindkét típusra jellemző: a dallamos, kellemes refrén. Egy lassabban kezdődő szám van, a Lost, de ilyen is kell az albumra, mert hát utolsóelőtti szám, és a mai napokban az a divat, hogy az ne legyen annyira gyors, hanem altató, felkészítő a finálé előtt. De mondjuk kár volt. A This Is Goodbye már annyira nem volt jó. Továbbra is pörögtek, mint a szar, de már azt éreztem, hogy kifullad itt az album. Tehát az utolsó két szám már annyira nem kellett volna.
De no para, az a kb. fél óra is bőven elég ahhoz, hogy egy határozott 8/10-et adjak az albumnak, mert azért nem legenda, de olyan lemez, amit bűn lenne kihagyni. Na j, nyílván nem fog mindenkinek bejönni a műfaj, de ha most egy viszonylag aktuális albumot keresel, akkor itt az esély, hogy beszállj a metalcore-hallgatók közé. Más helyeken gyengén szerepelt a korong, de itt nem. Metalcore rajongóknak bátran ajánlom, de bárki másnak is, azért annyira nem durva, hogy kitelepítsenek Mongóliába.
Utolsó kommentek