MusiX

Nem is idegesítem már tovább magam a kreatívitás hiánya miatt, lássuk a lényeget...

Na igen, eljött az, amit ígértem. Tom Morello gitáros. Az, aki 92-ben legendát alkotott a Rage Against The Machine-ben, az, aki, utána teljesen lecsúszott az Audioslave-ben, akármennyire is "sikeres" volt a banda Chris Cornell vezetésével. Továbbá az, aki politikai aktivistának tartja magát. És végük maga Nightwatchman, bármi is az. A lényeg, hogy ez Tom folk-rockos alteregója. Most is próbál(t) érdekeset alkotni: fogott magának egy hip-hoppert, Boots Riley-t, aki ugyanúgy "USA sucks", és megtörtént az, ami lemezeken 2000 óta nem történt rendszeresen: Tom fogta világhírű riffjeit és azokkal teremtett zenei aláfestést Riley rapjátéka alá. Avagy 'RATM/2+(RAP-Zack de la Rocha)' lett a képlet. Érthető, ugye? De ennél fontosabb kérdés az, hogy megérte ezt?

Hááát... Ne rohanjunk ennyire előre, hátha a lassabb gondolkozás még változtathat az ítéletemen. Mert én semmi áron se ítélném el a kedvenc gitárosomat! Bevallom, imádok Morello-riffeket játszani, és ott derült ki mindig is, hogy mitől is zseniális ez a csutkaegyszerű gitár: dallamos, ritmusos, könnyen megjegyezhető, mégis olyan összképet alakít ki bennünk, amilyet ritkán hallani. Ráadásul ezekhez kapcsolja legendásan technikás és bonyolult szólóit. Nagyon gyönyörűen szólnak. És ezek még zseniálisabbá teszik Tom tehetséges zenei képességeit. Ezért működött a RATM: de la Rocha kiváló szövegei tehetséges rappelés alatt, fullmaxos ritmus, az említett gitár, és az őt kísérő dögös basszus. Ez volt a rap metal.

Na ez se működött örökké, mert azóta a RATM már egyszer feloszlott, és ma is foghíjasan működik. És a gyökereket már nagyon hiányolhatta Morello, ezért fogott egy rappert 2006-ban, és 3 év után végre kijött ez a korong. Most leszögezem: aki Rage-et vár, annak most leírom, hogy ez 2/10, viszontlátás. De így nem bírnátok felfogni az egészet, tehát olvassatok csak tovább.

Na igen: ha van valami köze az egésznek a Rage-hez, az csakis a gitár. Erős megfogalmazás lesz: 9 év után visszatértek a legendás Morello-riffek. Mondta még Morello, hogy ez partirock lesz. Na, ebben maximálisan igaza van. A riffek zseniálisak, komolyan, magával viszi Morello régi stílusát, és ehhez egy cseppnyi hiphop-buli hangulatot csempész a zseni. Ezért állna helyet az album minden házibulin. Igaz, hogy a gitár szinte végig overdrive, de most megmondom: ez a lemez nem durva, nem zúzós, nem ordítozós, és kevésbé olyan hangos, mint bármelyik Rage-szerzemény. Itt a parti szó alatt nem Guerilla Raido-t kell érteni. EZ MÁS!

És mitől? Vagy inkább kitől? Attól a balfasz Boots Riley-tól. Ez a nyomorék is csak egy a sok noname fekete-rapper közül. Eddig az emósoknál éreztem a "klón-feelinget". Na that sucks, mert mostmár bátran hiszem, hogy ez igaz a rapperek 98%-ára (kivéve Sub Bassra, ohyeah). Hogy milyen a rap? A gitárral ellentétben áll: jellegtelen, kellemetlen hallgatni, szar. Nem hallgattam még Boots Riley-tól más számokat, de kapja be, nem is akarok. Komolyan, ez annyira lerontotta az egész összképet, hogy szerintem megint versenyképes a 2/10. De ahogy mondtam, nem kéne:

Mert én semmi áron se ítélném el a kedvenc gitárosomat!

Az egészez még társul egy kellemes hiphop-dob, enyhe rock-os beütésekkel, valamint egy meglepően dögös basszus. Azonban kevés szólót kapunk, úgy érzem, de ha kapunk is, az hatalmas mértékben odavág. Legyen az gyors, lassú, halálraeffektezve, stb. Főleg a Promenade-ben, anyám!  Az összkép zeneileg pedig tényleg nyújtja a partihangulatot, nagyon kellemes, az tuti. E miatt az egy dolog miatt jó az USA: annyira nem terjedt el az elektronikus hullám és igenis elfogadott tény, hogy nem csak diszkóra meg dancere lehet rázni a segged(hö), hanem bármilyen zenére, csak legyen az pörgős, slágeres, és az se baj, ha nagyon zúz benne a gitár.

Számokról összvissz: a kezdés azért nem rossz, a "Smash! Fight! Win!" lendületes, a "100 Little Curses" nevű kislemez-szám pedig eddig is tetszett. Szerintem a riffje és ritmusa a nyár egyik legjobbja, nem túlzok, ráadásul a szóló... nyami! A "Shock You Again" tényleg pozitív sokkba viszi az embert ritmusával. A "Promenade"-et pedig már mondtam, a szólója fantasztikus.  Ezek azok a számok azok, amikben Riley összeszedi magát, ezek tényleg jók. Van még néhány jobb pillanata, de azok nem érdemelnek említést. De a rosszabb pillanatok, ahjajj...

Azok tönkreteszik az egész számot, hiába jó a gitár, dob, basszus, ritmus, bármi. Megszólal Boots Riley, és mint egy birodalmi fegyver, úgy dönti romba az egészet. Elszomorító, de kurvára. Ezek a számok ritmusában is gyengébbek legtöbbször, például a zárószám, a "'Nobody Moves". Jellegtelen genny. Vagy a "Megablast", ami címe ellenére inkább megalullaby. Valamint vannak azok a számok, amik akusztikusabb hangzással kezdődnek. Na ezektől idegbajt kaptam, lásd The Oath, igaz, a refrénje ennek király, hiába próbálja Boots minden áron elbaszni.

Bevallom, még legalább egy napig tudnék írni erről a lemezről. Az érdekes, hogy jókat és rosszakat egyaránt. Be bírnám bizonyítani, hogy Morello 9 év után magára talált, de tudnék hozni érveket amellett, hogy Boots Riley az eddigi legrosszabb rap rockos csávó. Példa erre még a "Clap For The Killers": Morellonak talán ez az egyik legerősebb momentuma a lemezen, de emellett ez Boots legrosszabb szarsága. Ugyanez a G"ood Morning, Mrs. Smith" betegsége is, valamint ez részben felfedezhető a "Somewhere In The World It’s Midnight" című számon is. Hiába, be kell látni: az ilyen "gangsztább" rap mellé nem nagyon illik az egyébként tökéletes és reformindító partirock. Tom Morello anyait-apait beleadott ebbe az egészbe, úgymond végre visszatért, de Boots mintha a projekt ellen lett volna. Vagy egyszerűen ilyen szarul adja magát.

Felsoroltam mind a 11 számot kivételesen, igaz, nem sorrendben. De úgy éreztem, hogy ez kivételes alkalom, mert mindegyik szám érdemel egy néhány szót. Ennek két oka van: hogy milyen jó, és hogy milyen szar. Tudom, hülyén hangzik, de lássátok be: ez így is van. És ha már ennyire kettős az érzés, akkor osszuk el a 10-et kettővel, és adjunk hozzá plusz egy pontot, mert 

1. először 2/10 pontot akartam, és az eggyel több, mint az egy
2. Tom Morello
3. létrejött egy zenei stílus alapja, igaz, nem tökéletesen, de a zenei alap kiváló.

A leghülyébbek is össze tudták adni, hogy ez 6/10. De csakazért, mert extra áfát számoltam fel. Kurvára bánom, mert szerintem majdnem underground-mérföldkő született, amihez csak egy másik rapper kellett volna, aki sokkal magábbénak érzi a partihangulatot és a ritmust. Bevallom, még Kanye Westnek is jobban örültem volna. És örüljünk, hogy nem kevesebb pont, mert RATM-hoz képest sokkal kevesebb. De ez a 6 pont jelölje Morello zsenialitását, amelyet Boots blokkolt.

Másrészt azért 6pont(y), mert ott a RATM másik szála is: Zack de la Rocha "One Day as a Lion" nevű bandája. Na, az fantasztikus. Semmi köze sincs a parti-rap-rockhoz, de annyira alternatívan zúzósan tradicionálisan király, hogy az jobb lett, mint a SSSC (a "One Day as a Lion EP" szerintem nagyon 9/10).