MusiX

Vagyis a Billboard és az Eventful.com összeállt és megszavaztatják a népet a nagy kérdésről: ki vagy kik adják elő a legjobb performanszokat? Szavazni az Eventful honlapján tudtok, és az eredmények a Billboard turnékonferenciáján kerülnek napvilágra. Jöjjenek a dicső jelöltek, köztük egy pár kakukktojással (= mi a faszt keresnek itt?).

Igazán jól esett volna, ha erről a lemezről egy nagyobb jelentőségű véleményezést tudtam volna kiadni a kezeim közül, de sajnálatos módon erre semmilyen okom se lett volna. Ugyanis semmilyen szélsőséges helyzetben sincs az album, tehát nem, nem sikerült leszerepelnie az LP-nek, (igaz, sokan ezt várták), ugyanakkor a true fanok se örülhetnek, mert - bármennyire is annak készült - nem lett műfajrobbantó a lemez.

Az LP-nek valahogy mindig is malaca volt, ha egy igazán mainstream, és egyben hallgatható lemezt kellett letennie az asztalra, köszönhetően annak, hogy minden számnak megvolt a maga egyéni szépsége, és ehhez még hozzájött az a valahogy utánozhatatlan "linkin-faktor", ami által a legkeményebb metálosoknak is titokban van egy kedven számuk tőlük. Az ATS esetében ez megkérdőjelezhető sajnos: igaz, a zseniális dallamok maradtak, ezzel szemben műanyagra sikerült az egész. Mindenféleképpen változtatni akartak a srácok, és olyan, mintha nem is ők lennének. Mindezeket összefoglalva: nagyon szar érzés úgy hallgatni ezeket az egyébként zseniális ötleteket, hogy egy olcsó natúr csomagolóanyagba tekerték... értitek.

Igen, elektronika. Egyértelműen a lemez legnagyobb negatívuma, de nem abban az értelemben, ahogy sok dilettáns véli. Az eddigi lemezeken is fő szerepet játszott az elektronika, nélkülük nem írt volna az LP slágereket. Itt csupán "csak" egy rossz kanyarodásról van szó, és Mr. Hahn undorító diszkóeffekteket játszott fel a lemezre. Bár lehet hallani, hogy ezeket is átgondolták, és nem akartak pocsék munkát kiadni, de mit lehet, tenni, ha ez alapjaiban rossz?

Wrectches and Kings gangszta rapje megváltó szövegekkel iszonyat raj, Blackout ordítása 20 éves pop effektekkel kiábrándító, When They Come For Me afrikai rapje vicces, utolsó szám hamis ordítása stúdiópazarlás, és ez máris 4 szám a 9 teljes értékű számból. A 6 zenei betét néhol stílusos, máshol simán csak elektrozaj.

Azért egy kicsit jobb, mint egy diszkóválogatás, de kalandozó anyagnak jobb volt a M2M. Végülis annyira nem lehet utálni, de szeretni se. Tehát egyáltalán nem olyan album, amit érdemes lenne 10 év múlva emlegetni, maximum csak azért, hogy mekkora téma volt az LP stílusváltása. 5/10 (biztos)? Az idegesítő rap részeknél erősen gondolkoztam ennél kisebb pontszámokban is, de ennél biztos van szarabb.

A nagy kérdés számomra inkább az volt, hogy az új számok hogy fognak beépülni a mostani koncertekbe, mert ezek aztán nem nagy pörgések, egy Faint sokkal megragadóbb élmány. Nos, aki látta a VMA-t, az tudhatja, hogy előadták a The Catalyst-et, és akkora látványt kapott a szám, amekkorát egy LP szám még tán egyszer sem. És valahogy durvábban is hangzott élőben, már ha használhatom a "durva" szót. Majd egyszer megmutatom, aki még nem látta.

Akinek lesz egy kis ideje, hogy akár egy kisvakért (1990 forintért) megtekintse a Depressziót, a Road-ot, a Superbutt-ot, az Insane-t és a Wrong Sid Of The Wall-t a turné bejelentett 11 helyszínének valamelyikén, az valljuk be, túl nagy hülyeséget nem fog elkövetni.

A Depi és a Superbutt 10 éves szülinapját, míg a Road vadiúj lemezét ünnepli, a maradék két banda meg egyszerűen csak gecijó, azok külön is nagy tömegeket mozgatnának meg.

A Pecsás buli tűnik a turné "headliner"-ének, ott valszeg még nagyobb őrületre számíthattok.

Még valószínűleg én is tiszteletemet fogom tenni az egyik helyszínen. Legalábbis nagyon remélem...

Képkatt, képnagy. (haha)

Gyenge lett az új album, az Immersion, talán csak Swire hangja menti megy egy kicsit az egészet (amúgy egy 4/10 az egész, most legalább túlestünk a kritikán is :D). A szám, amit meg kell hallgatni, az a Self vs. Self, amit az In Flames-szel alkottak a srácok. Kegyetlen jó.

Amúgy említeni se lehet a régi jó Pendulum-cuccokkal

Itt. És ígérem, hogy a lehető legnagyobb pesszimizmussal fogom várni ezt az új albumot.

Ezer sebből vérzik, közben annyira tökéletes...

Az NME.com már tegnap óta felpakolta weblapjára a Stone Sour várva várt harmadik albumát, az Audio Secrecy-t. Aki streaming-gel akar szenvedni (pl. én, nincs sok időm), annak

IDE TESSÉK KATTINTANI.

A hivatalos megjelenés leghamarabb szeptember 3-ára datálható, de a mai világ szereti premier előtti streaming-gel csökkenteni a torrentek számát. Ez persze semmi rosszat se jelent.

Én meg - ha minden igaz, és ma nem megy el a net - este jövök a kritikával.

Imádjuk az ilyen toplistákat, mert legalább önfeledten lehet anyázni, ha nem tetszik valami. Nos, a Gibson.com elkészítette a mag listáját, mégpedig minden idők legnagyobb és legnevesbb frontembereiről. Nem is ragozom tovább az igét, íme a lista, képen pedig az éllovas. Folytatása a tovább mögött.

01. Mick Jagger (The Rolling Stones)
02. Freddie Mercury (Queen)
03. Robert Plant (Led Zeppelin)
04. Elvis Presley
05. James Brown
06. Jimi Hendrix
07. Michael Jackson (The Jackson 5)
08. Roger Daltrey (The Who)
09. Prince
10. Jim Morrison (The Doors)
11. Steven Tyler (Aerosmith)
12. David Bowie
13. Tina Turner
14. Ozzy Osbourne (Black Sabbath)
15. Johnny Cash
16. Iggy Pop (The Stooges)
17. Bruce Springsteen
18. Paul McCartney (The Beatles, Wings)
19. Bono (U2)
20. Axl Rose (Guns N’ Roses)

Ez hogy került a vinyómra?

Mindegy, amúgy ez a kritika csak egy magasan repülő labda lecsapására született: nem ez lett az év sztorija.

Oké, hazudtam, még gyors 15 sort összehozok. Igen, csak annyit, mert a még februárban landoló album azon kívül, hogy egészen kellemes post-hardcore ötelteket próbál felvonultatni, ezzel az énekhanggal annyira elveszti keménységét. A számokhoz nem illennek ezek a fennkölties témák. Pl. a nyitó The Children Sing is úgy ellangyul a lagyamatag gyerekkórussal... ordítsatok már kis köcsögök. De közben meg pl. a To The Burial már-már Pantera-múltidézés, vagyis az erőlködés látható. 5 vagy 6/10, nem érdekel, holnapra letörlöm.

És nem csak a jobb lemezek érdemlik a hosszú kritikákat, inkább azok, amelyekről érdemes beszélni... és a két dolog nem ugyanaz.

Egy idézet Mike Shinodától, hogy anno milyennek festette le a készülő, mostanra már elkészült és megjelenésre váró új albumot, aminek becsületes neve "A Thousand Suns".

"We're going to have to come up with a new genre name for what this record is."

Nos, akármennyire nagyképűnek hangzott, mára meg igaza is lett. Nem azt mondom, hogy jó, mert hogy a fenébe lenne ez jó, minden alkalommal alulmúlja magát az LP. De a "mi a szar ez?" műfajon kívül jobbat nem tudok...

Amúgy fülbemászó, az biztos, csak... siralmas.

Az album neve amúgy "Hurley" lesz. Nos... ez így nem ép elmére utal.

"Nagyon, nagyon sok esélye van annak, hogy az eredeti Sabbath utoljára összeáll és elkészíti a végső Sabbath-lemezt. És azt hiszem, hogy turnéra is indulunk. Hogy mikor, azt nem tudom. Beszélgettem Bill Ward-dal és arra jutottunk, hogy soha többet nem mondjuk, hogy "soha."

Ezt mondta a metálisten Ozzy. Azért tényleg érdekes dolog lenne mégegyszer látni a négy eredeti tagot, akik akkora rokkerek, hogy még mindig élnek... hehe.

Azért ez se jöhetett volna jobbkor, mint azután, hogy ő és Tomy Iommi összevesztek a banda nevének a jogain. De nyugi, ezt a vitát már lezárták.

Íme egy újabb ékes példája annak, hogy nulla ötlettel is el lehet adni egy lemezt.

Még ha annyira nem is élvezhető. Nem, ez az album egyáltalán nem rossz, de komolyan. Josh Todd-nak tényleg rohadt jó hangja van, és ez a tény el is viszi a hátán az egész bagázst. Habár nem vagyok egy nagy Buckcherry-listener (magyarul nem is hallgatom őket), az ő énekesi tehetségével tisztában vagyok. És a pozitívumok listája kb. ennyi. Hátránya meg nincs a lemeznek, ha csak az eredetiség hiánya nem annak számít. Most számítson annak. Minden nóta átlagos, vagy már hallotam valahol. Klisétenger. nem szól rosszul, csak baromi unalmas. Erről kb. ennyit. Legyen egy gyenge 6/10. Napsütéses kaliforniai útra Mustangban ülve ideális a cucc.

Ezek a köcsögök azért tudnak valamit, akármennyi okunk is van őket utálni. És azért valljuk be, lehet utálnia  zenéjük bármely elemét, de Wes talán élete legjobb gitárjátékait fogja felvinni a most ősszel talán már tényleg megjelenő új albumukra, a Gold Cobra-ra.

Na, a lényeg, hogy Fred Durst ezt is líkelte nekünk, tök jó.

Mármint a 2008-as ütős felállás, ugyanis a banda énekes-gitárosa, a híres SOAD tag, Daron Malakian, idén visszatért és már megvolt a comeback show is májusban. Most ünnepi hangulatban vannak a közelgő hollywoodi fellépés miatt, ezért ki is adtak egy új számot, a "Fucking"-ot. Ráadásul ha ezt terjeszted Facebook-on vagy Twitter-en, akkor még le is töltheted. Na itt az embed, éljétek ki magatokat.

Amúgy tipikus rohadt beteg SoB nóta.

Bár azt akár most is megteheted. Miért is?

Mert az új Medal of Honor gamma trailer-ét  - amely augusztus 1-én lesz látható - nemhogy az LP "The Catalyst"-je fogja színesíteni, nemhogy Joe Hahn rendezi az egészet, de még ráadásul olyan lesz az egész, hogy a gameplay videók mellett lesznek élő akciós bejátszások is, amin bizony a Linkin Park tagjai lesznek láthatóak katonaruhában. Az milyen beteg egy játékelőzetes lesz már. A fenti linken pedig már most láthatsz egy kis részletet, amiben felcsendül a várva várt nóta is.

A dal amúgy egy nappal a preview után, aug. 2-án jelenik meg, a játék meg október 12-én. De régen MoHAA-ztam emberek, lassan tartani kellene egy kis múltidézést...

Minden idők egyik legjobb underground bandája elkészítette szokásos sorlemezét. Alaszka megint odabasz?

Ígérem, ez lesz az utolsó Slipknot-vonatkoztatású post... (vagy nem, mert mindjárt itt az új Stone Sour)

Csak annyit, hogy Joey Jordison (tényleg ő van a képen) gyors közölte velünk, hogy nem kell temetni a Slipknot-ot, ugyanis ahogy vége lesz az együttes összes side projectjének (Stone Sour vagy mondjuk Joey bandája, a Murderdolls), akkor a Slipknot újra együtt fogja zenével elárasztani a világot. Vagyis sok esély van egy ötödik albumra is. Az év, ami ki lett jelölve visszatérésnek, az 2010.

Ez azért lett megemlítve, mert, aki nem tudná, a banda basszusgitárosa, Paul Gray, nemrég hunyt el.

Továbbra is élményblognak marad ez az egész, csak gondoltam szólok, mielőtt valaki szomorkodna, hogy eltűntem.

És akkor gyorsan, röviden összefoglalva: vár még minimum 10 lemez egy-egy szaftos véleményezésre, ahogy a zenei világban is történt ez+az. Vagyis most azt se tudom hol kezdjem el. Lusta vagyok. Jaj.

• A Linkin Park lassan célba ér: az új lemez nevet is kapott (A Thousand Suns), és már a megjelenés is biztos: szeptember 14. Rossz hír, hogy megint Rick Rubin producer bassza el a dolgokat. Meglássuk.
• Josh Homme bandája, a Queen of the Stone Age, ősszel megy stúdióba, és 2011 közepére akarnak új albumot kiadni.
• Vége a Heaven And Hellnek. Utolsó fellépés július végén Londonban. RIP Dio.
• Prince szerint az internetnek vége. Már hivatalos weblapja sincsen. Buzeráns.