Nem sokan ismerik őket, pedig már a 90-es évek óta aktívan zenélnek. Igaz, akkor még sikeresebben. No, itt az új album, ami megint self-titled, de a borító miatt nyulambulam is. És mindent el is árultam.
Miért is nem fogom kedvelni a Collective Soul? Mert majd' 10 stúdióalbum ide, szerződés a Roadrunner-rel oda, ez egy igenis gyenge alternatív rock. Látszódik, hogy régen jóval fényesebben ragyogott a banda neve olyan számokkal, mint mondjuk a Shine. Ezen a korongon csak két olyan szám van, amit szívesen meghallgatnék újra meg újra: a Welcome All Again, és a Hymn For My Father. Míg az első egy modernebb, zúzós nyitány, addig az utolsó egy gyöngyörű, zongorával kísért darab. A többi divatrock maszlag, de szerencsére még a hallgathatóbb fajtájából. Mondjuk azt be kell látni, hogy a Staring Down nevű kislemez dal eléggé vacak. De ez csak egy soralbum, ők ehhez értenek. Úgyahogy. Nem lesznek mostmár sohase jelentősek, mert ez a zene, nos... jellegtelen. A riffek tetszetősek, az ének viszont nem. Ha már alternatív divatrock, akkor inkább Nickelback. Ők sokkal jobbak. Gyengus 6/10, amit tényleg a néhol eltalált gitárjátékok mentenek meg. Még egy-két klip és aztán viszontlátás.
Utolsó kommentek