Mivel rukkoltak elő a majmok?
Az elmúlt három és fél évben ez már a harmadik nagylemezük. Nincs kérdés, ezek aztán tényleg dolgoznak, mint az állat. Igaz, most nem csak egy évet vártak egy új koronggal, hanem kettőt is. A 2002-ben létrejött, Sheffieldben tanyázó banda tehát sohase hagyja azt, hogy elfelejtsék a nevüket akár egy pillanatra is. Ez a "Favourite Worst Nightmare" után kifejezetten igaz is lett. Indie és post-punk körökben akkora jelentősége lett ezután a Arctic Monkeys-nak, hogy ezt szavakba se lehetne foglalni. Az Egyesült Királyság legfontosabb zenekarává válltak, többszörös platinalemezesek, és ahhoz képest, hogy indie-t csak uncsin lehet előadni, ők mindig előrukkolnak valami teljesen újjal. Most is?
Először is egy érdekesség: a borító. Szerintetek mennyibe került elkészíteni? Tízezer dollár? De többezer dollárba biztos. Vagy talán "csak" párszáz zöldhasú volt? Nem, emberek. Egy dollárba. Ennyibe került a fényképezőgép, amit az utcán vettek. Beszarás. Egyszerűen ezek a csávók zsenik, bármiről is legyen szó. Ez vajon eszébe jutott volna bármelyik agyonhype-olt sztárnak is? Nem. Ők csakazértis felbérelnének egy fotosopp-profit, aki többmillió forintnyi dollárért biztosan készítene valami elesdéparádét. Szükség van az ilyen minimál-költséges együttesekre is. És higyjétek el: ez a borító nem is fejezhetné ki jobban magát a lemezt.
Ez már nem az az egyszerű indie. Ez pszichedelikus rock a javából. Annyira betépett a lemez. Na, de nem abban az értelemben, hogy itt most kurvanagy a zúzás. Nemnem. Tudjátok, hogy mit jelent a pszichedelikus rock. Az a fajta rock-jazz gyökerekből táplálkozó rock, ami a kábszer keltette illumináltságot próbálja visszaadni. Ezt persze úgy, hogy az embereknek közvetíti a szigetországi rock legjellegzetesebb vonásait. Tehát füves Beatles. Ezek a Humbug-ra teljes mértékben igazak. Megint újat akartak alkotni a skacok, és nolám, sikerült is nekik. Zsenik. Ők az egyedüli értelmes indie banda, ez az igazság.
Ha ehhez még hozzátársítjuk azt is, hogy a kezdés még pörgős is lett, ami az előző lemezre volt jellemző, akkor konfettizápor lesz ez a napotok. A My Propeller még magába foglalja az Arctic Monkeys régi stílusvonásait, és az újakat is keveri azokkal. És van az a rész, amikor egy kiállás után nagy hangsúllyal tér vissza a zene. Fantasztikus. Ezután jön az első single, a Crying Lightning. Ez így, klip nélkül, nem tudom miért, de üt. Biztos, hogy jobb környezetbe illesztették a számot, megtalálta az egész a lényeget. Ebbe már érezni a pszichedelikusságot, az tuti. Még a pörgős számok közé tartozik a Dangerous Animals, aminek a refrénje fantasztikus (betűzik a címet, és ez jól hangzik). Ezekben amúgy olyan király gitárszólók vannak. Nem bonyolultak, de agyon vannak effektelve, korhűen, durván, raw.
Ezek tudjátok, hogy miért jó számok? Mert lehet, hogy hasonlítanak a régi számokra, de annyira benne van az a nyers hangulat, az az elszálltság, ami a magasba röpíti az embert hallgatás közben. Határeset azonban az ezek után következő Secret Doors című szerzemény. Itt a versszak részek a gyorsabbak, de a refrének már kevésbé azok. Itt viszont annyira nem jön át a pszichomicsoda.
És ezek után jönnek azok a számok, amik már annyira nem gyorsak, nem hangosak, vagy a kettő nincsen jelen egyszerre. De nem azt jelenti ez, hogy a lemez bealszik. A stíluselemek tovább kísérik a majmokat: a ritmusos dobok, az oldszkúl gitáreffekt, az elszálltság (a kábszerektől), a kétezer forintos mikrofonnal felvett énekhang, ami az elmúlt évek alatt sokat fejlődött (az előző albumon gyengébb volt), és még sorolhatnám. A számok nem fölöslegesen hosszúak, minden szám olyan hosszal rendelkezik, amennyi elég belőlük. Rövidek, tömörek.
Még egy pár további kedvenc szám: a Potion Approaching. Benne van az a ritmus, ami jobban nem is keveredhetne a dallammal. Pretty Visitors pedig odacsap, a maga szelídebb angolos mértékével, és van benne egy olyan lassú rész, ami aztán áttér egy hangsúlyosabbra. Ez már totális drogos hatás. E két szám között van három másik szám. Na, ezek már nem pörgősek, hanem lassúak, és úgy hitték a majmok, hogy ezek majd tényleg szállítani tudják az illuminált hatást. Nos, tényleg van ebben valami, de ezek a számok úgy nem az igaziak. Még talán ezek közül a Dance Little Liar-ben különösen jó gitáreffekt van, ami nekem nagyon tetszik. De nagyjából ennyit róluk, azok annyira nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.
A vég már végleg be van tépve. A szelídebbik módon. Ez már nagyon odaillik. Igaz, benne van az a "cirkuszizene-feeling", amit mindig is utáltam, de ide éreztem, hogy most ez kell. Tetszik ez is, és úgy érzem, nem lehetünk elégedetlenek a lezárással kapcsolatban. Mondjuk nem ez a lemez legerősebbik száma, de persze esélye se lett volna labdába rúgnia a többi király szám mellett.
Öszzegezve: ez a zene füvezéshez egyértelműen a legjobb lehet, de akkor senki se hallgatná meg, úgyhogy bátran ajánlom minden britrock és indie rajongónak. Sőt. Ezt most mindenkinek ajánlom. Igaz, manapság inkább a lágyabb lemezeket ajánlgatom balra jobbra. De ha ezek most a jobbak. Már lassan kezdem megérteni a Crying Lightning videóklipjének lényegét: ott ugyebár egy tutajon eveznek a tagok, és az egész videó alatt olyan furcsa hatás érzékelhető. Totálisan ez illik a környezethez. Így már érthető az egész fennségesség, ha szabad így fogalmaznom. Más helyeken annyira nem voltak oda a Humbugért, de én igen. 9/10, bármiféle tudatmódosító hatás általi uralom nélkül. Ha az a néhány szám is ennyire jó lett volna, akkor se adnék maximális pontot, mert széles körökben ez nem lesz klasszikus. Nem is annak készült. A mai indie-rock irányzatok között viszont egy rendkívüli üde színfolt. Most már tuti: a gyors albumkészítés náluk nem megy a minőség rovására. Alant egy tracklist wikipediáról beszúrva, valamint a klip (újra).
Tracklist:
1. | "My Propeller" | 3:28 |
2. | "Crying Lightning | 3:42 |
3. | "Dangerous Animals" | 3:24 |
4. | "Secret Door" | 3:41 |
5. | "Potion Approaching" | 3:32 |
6. | "Fire and the Thud" | 3:50 |
7. | "Cornerstone" | 3:17 |
8. | "Dance Little Liar" | 4:43 |
9. | "Pretty Visitors" | 3:40 |
10. | "The Jeweller's Hands" | 5:42 |
Utolsó kommentek