Hülye vagyok, de meghallgattam manapság egy pár slágert a Death Note főcímdalának szerzőitől, és azok nekem piszkosul bejöttek. De ezt most próbáltam meghallgatni, de ez így, ilyen formában egy hosszú, mocskos vicc, tehát ez azzal jár, hogy nem hallgattam meg, nem is akarom. Én ezt idegileg nem bírom.
A borító gáz, semmi japán sincs benne. Ezt gyorsan leszögeztem, ennyi.
Tehát ez lenne az a lemez, ami az MtH-t a csúcsra röpítette, az, ami végleg bevéste a banda nevét egy falba, amit tőlem hívhatnak Suzukinak vagy Yamotonak, vagy akár 糞ブレfイキン脳ブレイキン・リリィー-nak is, nekem töknyolc.
Először a már egyszer belinkelt Zetsubou Billy-t hallottam, ami nekem a tuti ász az egész lemezen, ezt fölösleges vitatni is. Aztán jött a What's up, people?!, a címadó Buiikikaesu!!, és a Koi No Mega Lover, amit az abszolút japán slágernek tekintenek. Ezek után azt gondoltam, hogy itt az egész korong rendben lesz. Kurva hülye vagyok.
Rövid kritika lesz, mert így NEM TUDOK KRITIZÁLNI. De ezt soha nem is akarom. Már értem, hogy ez a négy szám miért lett sláger. Azért, mert ezek a tényleg hallgatható darabok, ami miatt az MtH cool, és ami miatt ezt ajánlom minden japán fannak és emósnak. De a többi szám. Jellegtelen japán vacak, amit csak távolkeleti észjárással lehet felfogni, mert a japán tömegcuccok is annyira gagyik, amennyire csak lehetnek. És ők azokat szeretik. Komolyan, például mit vártam egy olyan számtól, hogy Chu Chu Lovely Muni Muni Mura Mura Purin Purin Boron Nurururerorero (másnéven: チューチュー ラブリー ムニムニ ムラムラ プリンプリン ボロン ヌルル レロレロ)?!! Na erről ennyit.
Mielőtt értékelek, bemutatom, hogy miről szól egy MtH-szám: ha lehet, nagyon dallamos, slágergyanús, mert van benne egy dallamos énekes, aki gitározik is, valamint a húga, aki dobol, és ő is vokálozik. Ez néha ront az összképen. A rózsaszín japánt pedig gyorsan megcsúfítja a hörgő, japán emocore "énekes", és ekkor lesz egy szám igazán durva, elsöprő, meg persze emós. És ez működik egyes számoknál, amik persze méltán lettek népszerűek. Azoknál eltalálták a hangsúlyt. De a többinél nem, és ezért lettek elviselhetetlen, már-már irritáló számok. Még jó, hogy sohasem hallgattam Dir en Grey-t. Az milyen lehet? ÁÁÁ, el se bírom képzelni...
Sokat gondolkoztam, hogy végighallgassam-e a lemezt. Néhány számot meghallgattam, és azok között még talán a Policeman Benz-et találtam említésre méltónak. De amiket előtte hallgattam, azok annyira a leépüésre kényszerítettek, hogy végül egy szokatlan döntésre jutottam: az értékelésem nem más lesz mint... értékelhetetlen/10. Mert azt semmiképpen nem mondhatom, hogy bolhakuki, mert más stílus, amit nem bírtam befogadni sehogy sem, tehát nem bírtam végighallgatni a lemezt. Ezáltal nem tudok értékelni. De azért a hangsúlyból remélem bírtatok következtetni, skacok. A fent említett négy kedvenc számot viszont már klasszikusoknak tartom, azok tényleg királyak. Valamint hallgasd meg a legutóbbi, Tsume Tsume Tsume nevezetű szerzeményt is. Ez már talán Japán sötétebb arcát mutatja be. Na ennyi voltam, este lesz "értelmes" kritika is. Ez a lemez pedig még itt lesz a tarsolyomban, valamint várom a következő lemezt is. Annak a közeljövőben márpedig jönnie kell...
Utolsó kommentek