Ahogy az várható volt, meghallgattam a Wendigo talán utolsó lemezét. Avagy végső gyászmenet vagy boldog befejezés?
2006-ban ismertem meg a bandát. Akkor volt nagyon felkapott az Eurovíziós Dalfesztivállal kapcsolatban: majdnem ők képviselték nyomorult honunkat. Végül ez persze nem így történt, merthogy akkor voltak ezek a nagy Megasztár-trendek. De akkor is jelentett valamit ez az egész: a Wendigo nevét egyre többen jegyezték meg, de sajna csak kevesebben jutottak arra a döntésre, hogy meg is hallgassák. Pedig a dedütalbum egyszerűen zseniális volt: a Let It Out-ról már írtam anno, és ezáltal talán tudhatjátok, hogy ez a zenekar az egyik gyengém. Szinte mint egy mesterművet, úgy készítették ezt az albumot jóval több, mint 2 évig. Az eredmény tegnapelőtt óta tölthető...
Most szögezzük le: lehet, hogy nagyon szomorú dolog a banda tartós hiátuszának bejelentése... de elárulom nektek, hogy ez semmilyen előnnyel se jár. Most emiatt nem fog meglágyulni a szívem, és emiatt nem fogok igazságtalanul viselkedni a többi albummal szemben: az Audio Leash is megkaphatja a hidegzuhanyt, és ugyanúgy kritizálható, mint bármelyik más album. Persze, én bánom talán a legjobban, hogy a bandának kb. vége. De akkor ez azt is jelenti, hogy mindenféleképpen egy utolsó nagy legendát alkottak a srácok? Bármilyen hihetetlen lesz a válasz, de... igen!
A banda frontembere, Bátky-Valentin Zoltán, már hosszú idők óta nagycápa a maga szakmájában. Ezer projektben szerepelt/szerepel, a teljesség igénye nélkül: After Crying, Stonehenge, H.A.R.D., és persze a Wendigo. Az utóbbi képviselte az alternatív metál műfaját: kegyetlen jó riffek néhol igényes elektronikus effektekkel megsózva, és ráadásul angolul! És nem az a fajta kurva tekknós angol: a lehető legegyszerűbben megmagyarázó, de ennek ellenére fantasztikus angol. Bármikor össze lehet téveszteni a Wendigo-t egy angol bandával. Egyszerűen ennyire jók.
És akkor tavalyi évben jelentették be, hogy gőzerővel dolgoznak mai tesztalanyunkon, az Audio Leash-en. Gondolom, hogy akit igazán érdekel, az már úgyis letöltötte legálisan, és legalább végighallgatta 10-szer. Valahogy körülbelül én is így tettem.
Elindítottam az első számot, a Reach-et, és bazdmeg! Már sokkal durvább, mint az első album. Pedig azon is nagyon kevés halk pillanat volt. A nyitó riffek egyszerűen szarrá aláznak minden olyan bandát, akik ezt a műfajt művelik bárhol ezen a világon. De nem csak a riffek: ezen az albumon minden minőségi szintre lett fejlesztve, a dob elemeinek hangzásától kezdve BZ visszhangjának dimanikájának erősségén át a sztereó hangok kiművelésén keresztül minden egyes bizbasz effektig, amit még egy sima alap mp3 fáljban is egyszerűen zseniálisan ki lehet fürkészni. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy amikor majd végre rendbe teszem az iPod-omat, akkor egy fasza fejhallgatóval mennyire fogja leszakítani a fejemet.
És nem csak az első szám ennyire jó. A Heroes c. zám is legalább ilyen hajszálhasításig hangkevert nóta. Ebben pedig BZ hangját bírnám kiemelni. Rendkívül dallamos, és ahol kell, egyszerűen zseniálisan odatesz. Nagyon sajnálom, hogy ezeket a számokat már nemigen hallhatjuk majd élőben, márpedig ott a lehető legjobban élvezhető az egész.
A francba is, és egyszerűen ezek után se lehet kritizálni ezt az albumot: látszódik, hogy a Wendigo ezt a munkát mennyire komolyan vették. Míg az első albumon inkább a jól megírt számok domináltak, itt a nagyszerűen hangkevert ÉS jól megírt számok viszik a prímet. Muszáj lesz leírnom: ez a lemez hangulatilag egyszerűen nagyságrendekkel erősebb, agresszívebb, elég csak ránézni a borítóra. Apropó borító: egy picit St. Anger beütésem van, de gondolom, hogy ez nem szándékos.
Tehát a jó számok sora megy tovább: a Leash, ami már demo formájában se volt rossz, de így, normálisan felvéve nyeri el igazán értelmét. Ezután jön az Entropia, ami valljuk be, talán a lemez leglaposabb dala. Azonban az eléjén a basszus kiemelése nagyon laza. Most kivételesen két lassabb dal is szerepel az albumon, a Condemned és a zárónóta, a Drift. A számokat a dallam és az elektronika viszi el, itt kevésbé a nagy rokkolás a számottevő. És ezeket a számokat még olyan kiválóan megírt dalok követik, mint a Mirrormask (aminek talán túlságosan újféle-Slipknot beütése van), vagy a Left, ami igazán egy jellegzetes dallamos hangkavalkád. Apropó hangkavalkád: ezen az albumon szerepelnek olyasmiféle elemek (pl. suttogás és utána break!), amelyek inkább az igazán nagy előadókra jellemzőek. Nem ez teszi naggyá a Wendigot is (őket inkább az, amit művelnek), csak megemlítettem.
Még van egy Failure, aminek csak a hangulata sugallja a "kudarchangulatot"? amúgy egyáltalán nem egy nagy buktadal. Igaz, egy kicsit tényleg elvont. Az ezt követő Spineless az igazán elborult nóta. Igazi rövid zúzás, az elején valami őrült gitárral, és olyan igazán nu-metal feelinggel. Én pedig erre kapós vagyok. Amúgy a vokálokat ki adta a dalhoz? nem találtam semmi infót róla. Talán a Wackoros csóka? A befejezésről, vagyis a már említett Drift-ről pedig még annyit, hogy most a lemez befejezése tényleg befejezés-.jellegű, nem úgy, mint a Let It Out-nál. Nagyon megragadó.
Összefoglalva ezt a nyáltenger-kritikát: igazán nem akartam elszállni az albumtól, főleg azután, hogy bejelentették a "szertefoszlást", de a picsába is, megérdemlik! Magyarország egyértelműen legjobb rock-bandája voltak, és ezt most nem divatból mondom, mert ezt már 2006 óta tudtam. Nem gondoltam, hogy a Let It Out-ot felült tudják múlni, főleg, hogy eddig elhúzódott a lemez megjelenése, de a türelem rózsát terem, sőt nem is rózsát, hanem igazi übermetált. Sokan vehetnének róluk példát, mert ezzel a lemezzel igazi nagy underground tananyaggá váltak. Hogy lesz-e még lemez ez alatt a név alatt? Nemigen, azonban BZ, Jozzy, az egyik gitáros, és az ex-Wendigo dobos, Crow, megalapította a Phoenix Files-t, szóval azt midnenféleképpen érdemes lesz követni. Amúgy meg nem bírom elképzelni, hogy "csak" ennyi lett volna a Wendigo... amúgy maximumpertíz, azaz 10/10. Mert megérdemlik...
Tracklist:
- Reach
- Heroes
- Leash
- Entropia
- Condemned
- Mirrormask
- Left
- Failure
- Spineless
- Drift
Utolsó kommentek