MusiX

Az idei supergroup. Világmegváltás vagy rockgyakorlat?

Josh Homme, John Paul Jones, Dave Grohl, Queens of the Stone Age, Led Zeppelin, Nirvana, Foo Fighters. Ennél nagyobb all star csapatot nem is lehetett volna összehozni, de komolyan. És ráadásul ha azt mondom, hogy ez egy klasszikus hard rock formáció, akkor tényleg nagy a kavalkád. Idén fogta magát a három nagy barát, és megalapították az év supergroupját, mert itt vannak a legnagyobb nevek, akiket mindenki ismer. Szóval most már ilyen is van, ne is folyassuk tovább a nyálunkat, inkább beszéljük meg azt, hogy jobbak-e az átlagos különleges formációknál, vagy ugyanúgy csak egy biztonsági lemezt készítettek?

Az utóbbi. Most leszögezem: ezen a lemezen semmi újdonság sincs, csupa alap dobsémák, sima stoner gitárriffek, direkt szar hangzás, ahogy az Hommenak kell, büdös retrószag, stb. Ennyi biztosra menő momentum még a Chickenfoot lemezen se volt (na jó, túlzásba estem, bocsi). De ez valahogy mégis jobb...

Talán azért, mert mondjuk Dave Grohl még az ilyen iskolai dobtémákat is akkora profizmussal küldi, hogy nem lehet őt lebaszni. Igen: a lemez legnagyobb erőssége egyértelműen a dob. Ha idén megválasztják az évtized zenészét, akkor ő neki ott kell lennie az élmezőnyben (azért nem mondom, hogy az év dobosa, mert azért a szerepért ott van Portnoy, Travis Barker, Joey (?), és még sorolhatnám). Grohl csodálatos zenész. Egyértelmű, hogy ahol ott van ő, ott nem születhet minőségen aluli, hétköznapi cucc. És ez se lett az. Inkább csak olyan... alap.

Az jó pont, hogy Josh Homme itt nem olyan béna, mint amilyen béna általában szokott lenni, igaz, Stone Age-et nemigen szoktam hallgatni, de nekem az a pár szám is elég volt, hogy ne tetszen nekem. Azonban a TCV-beli szereplése kiemelkedő. Ide ez kell, Ee a régi "magnetofon-hangzás". A gitár eléggé pszihedelikus, amúgy az egész lemez hangulata is kb. Raw, vagyis nyers. John Paul Jones-t különösebben fikázni nem kell, a Led Zeppelinben már bizonyított eleget.

Akkor mégis mi a bajom? Egyrészt tényleg az, hogy sok újat nem mutat a lemez, igaz, amit összehoztak, az elsőrangú, igényesen kimunkált, igénytelen hangulatú (xD) retrórock. Tudjátok mi? Olyan gyenge a jellege, mint egy vajas jellegű pogácsának. Megmelíthetjük, hogy ok, volt egy ilyen banda is, de nem fogjuk őket úgy emlegetni, hogy "hűbazmeg, emlékszel arra, amikor a Nirvana dobosa és a Led Zeppelin basszusgitárosa összehoztak egy olyan oltári lemezt? Istenkirály". Nem. Erre senki se fog emlékezni. Valószínűleg én se. Ez is meg volt az életemben, nem unatkoztam, végighallgattam, viszonylag át is bírtam érezni ezt a különleges kis jammelést (merthogy ez jammelés, nem komoly munka, ahhoz képest jó), de kész, ennyi. Ennyi! Még meg lehet említeni, hogy a New Fang tényleg jó nóta, a Raptiles hihetetlenül elvont fasza gitárokkal, Interlude with Ludes is, csak gitárok nélkül, a Mind Eraser dallamos, meg hogy a Scumbag Blues-t tanítani lehetne zenesulikban, de hiába, a szerzőt soha a büdös életbe nem fogják megjegyezni., ha esetleg tényleg tanítanák ezt a számot. Mert ők "csak" igazi klasszikusok, akik nélkül egyszerűen nem lett volna zenemúlt. Ez az egész nyamvadt banda hibája.

És ez nagyon fontos dolog. Hallgasd meg a lemezt, mert jó, sőt, kiemelkedő, viszont majd ha megkérdezem jövőre, hogy melyik lemez tetszett 2009-ben, akkor ezt tutira el fogod felejteni. Pedig nagyon jó zeneileg is, felépítésileg is, de annyira felejthető tud lenni. Ha nem ilyen lenne, akkor rászórnék egy nyolcast, de így csak 7/10. Sajnálom. Aki nem így gondolja, az csak sétáljon tovább vigyorogva, és a nyolcast vegye figyelembe. Nehéz lesz. Egy biztos: sokkal jobb, mint a Chickenfoot.

Tracklist: