Bam Margera öccsének a bandája. Igaz, ez nem írja le az együttest, tehát tovább kell magyarázkodnom...

Szíkéjváj. Anno még voltak ilyen CKY-videók, amiket, ha jól emlékszem, maga Bam rendezett, vagy miafene. Akkor volt tőlük egy bazinagy sláger, a 96 Quite Bitter Beings. Ma is dúdolható, és az a szám elmondott mindent a bandáról: kiváló riffek, nagyon jó dallam, satöbbi. Úgy érzem, hogy ha kell valakinek egy jó kis, dallamso deszkás zene, ami bármi, csak nem punk meg metalcore, akkor itt megkapja a megkapnivalót. Ahogy írtan, itt Bam öccse dobol, igenis jól, tehát szinte minden adott a jó zenéhez. Igaz, a borító valami kegyetlenül ocsmány, de ez van, sokszor elüt a mi ízlésünk másokétól, ugyanis különböző személyiségek és érzelmek élnek a glóbuszon. Igaz ez a zenére is?

Vagyis ocsmány? Nem! Azt kapjuk, amit eddig is kaptunk nagyátlagban a CKY-tól. Nem is értem, hogy minek kellett ilyen borító. Rendben, valahol olvastam olyat, hogy itt most a sötét nyár esti zúzáshoz hasonlítható a hangzás, igaz, ez nekem annyira nem jött át. Mi az, hogy sötét nyári est? Ez maximum tényleg a borítóra igaz. De miért kell ilyen undorító alakokat rakni egy dallamos rockzenére? Majd egyszer megértem, az tuti.

Na de elég a nyavajgásból, mert itt nincs ok arra. Legalább is az elején. Ugyanis a kezdés nem rossz. A Hellions on Parade vicces tisztelgés vagy csúnya baszogatás lehet a RATM iránt, mindegy, jó a szám. Annyira örülök, hogy nem rizsáznak, mert az ilyen bandákhoz a "lassúzás" nem is illik. Itt úgy körülbelül nem is kapunk olyat. A gitárosok jól végzik a dolgukat végig, a dob nem rossz, bár néhány helyen nagyon hülyén hangzik a pergő meg a lábdob, de ezt meg kell szokni, szar volt a dob a St. Angernél is, aztán meg behalsz szám közben. A tagok részéről egyedül az énekessel volt bajom (most tényleg bocs, hogy nem említem őket név szerint), mármint nem a képességeivel, átlagos, magasabb hangon éneklő (nyivákoló?) alternatív rock énekes. De felvételnél lehetett probléma, mert az énekhang halk.

És én itt nagy problémákat érzek: nincsenek kiegyenlítve a trackek, hangos a gitár, eltompul egy kicsit a dob, és valahol néha nagyon csattan. Ének meg eléggé halk, és viszonylag nehéz kivenni a szöveget. Ellenben néha meg halk a gitárszóló a ritmusgitárhoz képest. Basszusgitár meg nincs kiemelve, igaz, ide nem fontos. Ezzel sokat nem romlik a muzsikális érték, azonban egy kicsit tényleg idegesítő. Legyen javunkra az, hogy ha már hangos a gitár, a riffek tényleg jók.

Még egykét szó a single-ről: az A#1 Roller Ragerről. Az a bajom, hogy ez nekem nem tetszik. Jó, ez most nagyon körülíró volt, de akkor is. Szerintem ez a számválasztás nem előnyös, ennél sokkal jobb pillanatok vannak a lemezen, és ha jól tudom, nem (csak) az a célja a kislemeznek, hogy promotálja az albumot: mutassa meg a lemez legjavát, és ne csak azért legyen "sláger", mert hülye címe van (Arma-goddamn-moderfuckin-geddon erre a jó példa). Ez nem is igazi hiba, de maga a szám viszont az. Pöröghet a dob, zúzhat a gitár, de ez nem tudott már meghatni. Miért is?

Mert hiába jó a zene. Lehet jó egy sör is, de egy idő után beleszarsz, hogy mennyire jó, mert vagy nem bírod tovább fizikailag, vagy előjön az "unod a banánt?" szindróma, és akkor más alkohol után fogsz nézni. Szép magyar szóval: UNALMAS. Szerencsére nem nagyon unalmas, hogy most fejvesztve rohangáljak. De ahol meg nem az alap, dallamos rockot nyomják, ott meg viszonylag szar a lemez, ezvan. Pl. az Old Carver's Bones-nál. Mekkora gagyi már. Mondjuk ez már tényleg illik a borítóhoz, és ez a féle kreatív őrjöngés néha hiányzik az embernek. Tehát néha monoton, ami sokszor persze jól jön, de itt most annyira nem, mert nem tudod megjegyezni a jó számok nevét, ha többször megjelenik uyanaz a séma.

Ájj, annyira Nickelback-feelingem van. Mármint nem azért, mert ez egy nagyon ismert banda mindenki számára, vagy mert azért, mert ugyanaz a zenei stílus. Azért van, mert itt van egy tök slágeres album, és mégse mondhatom azt, hogy teljesen meg vagyok elégedve. Adnék rá kilencet is, meg nyolcat is, és még hetet is! De most tényleg kétségbe vagyok esve. Nem tudtam elég érvet szedni magamnak ahhoz, hogy most egy konkrét pontszámot mondjak. Nem lenne igazság, ha kevesebb pontot kapna, mint a Killswitch, és kategóriájában is ritkaság. Csakúgy meg nem akarom osztogatni a magas pontszámokat. Nincs mit tenni, ez is egy olyan 2009-es album, ami zseniális, de meglátszódik néha rajta a gazdasági válság piszka. Egy nagyon gyenge 8-as. De tényleg rohadt gyenge. Végülis talán tényleg lehetne hasonlítani a legutóbbi Nickelback lemezekre, de azon vannak lassú számok is, ellenben hihetetlen, de az egy jó album. De nyugalom. Nem ajánlom, hogy ez örök kedvenc lesz, de hallgatható anyag. Bár az újrahallgathatóság, a szavatosság tényleg hiányzik sajna. Akkor lenne ez a lemez teljesen egyedi. De így egy "hétpluszfél" album.