Bizony, ma a System of a Down nevű supergroupot fogom bemutatni minél érdekesebb módon. A történetet majd követni fogja egy duplakritika a közeljövőben, de hogy mikről, azt nem árulom el.
Adam Yauch, a Beastie Boys énekes-basszusgitárosa rákos!
2009.07.21. 16:06 Taraj (törölt)
Döbbenetes! Az idén 30 éves hiphop banda, a Beastie Boys tegnap jelentette be a szomorú hírt: Adam "MCA" Youch, az együttes egyik atyja rákos lett. Torkának egy kisebb szegletében jelent meg a csúnya tumor, de szerencsére hamar diagnosztizálták, és a tumor nem fogja tovább fertőzi teste többi részét. Emiatt a mostani turné elmarad, Adam-nek pedig gyors felépülést kívánunk! Alant a youtube-os bejelentés látható.
Azért jó látni, hogy MCA nem rettent meg annyira a betegségtől, és a videóban is felszabadultabb a hangulat. A bejelentés elmondja a fent írottakat, valamint elnézést kérnek minden egyes rajongótól, akinek tervei voltak a turnéval kapcsolatban.
Következő kiadványukat szeptember 15-ére jelentették be, a címe Hot Sauce Committee. És, nos, ez egy duplakiadvány lenne, az első része jelenik meg szeptemberben, a második pedig majd még idén. Érdekes, hogy először a 2. rész lett kész, és most az első részt csinálják. Miért is? Mert lett a szám, ezért még többet készítettek. Azért, mert így jobban kirajzolódott nekik, hogy a normális első részre mely számok kerülhetnek. Bonyolult, nem?
Szólj hozzá!
Címkék: hír
Újra zenél Tom Morello - A Street Sweeper Social Club nevű jelenségről
2009.07.20. 22:55 Taraj (törölt)
Hát ez nagyon nem friss hír, de én még csak most hallottam: nemrég jelent meg Tom Morello (kopasz csávó), a Rage Against The Machine gitáros bandájának, a Street Sweeper Social Club legújabb lemeze, ami az együttes nevét viseli.
Szólj hozzá!
Címkék: hír előadó
Sorozatzenék III.
2009.07.20. 20:03 Taraj (törölt)
Ma csupán egy sorozat többször felhangzó zenéjét tárom elétek. De nyugi.
Szólj hozzá!
Címkék: sorozatzenék
Ház jelenti
2009.07.20. 19:33 Taraj (törölt)
Köszönöm szépen a támogatást! Mostanság már egyre többen és többet láttogattok, kérlek, folytassátok, és ha tudtok, hozzatok soksok embert. Több látogatás=több hír, kritika, post, stb.
Lassan olyan kritikával fogok elétek állni, hogy besz*rás, de ez eltarthat akár 1-2 hónapig is, bocsi. De azzal is igyekszek ahogy tudok.
Valamint felhívnám a figyelmetekbe a linkblogban található felhívást. Jelentkezzetek bátran!
Szólj hozzá!
Címkék: bejelentés
Protest The Hero, avagy összesen 7 perc kényszerszünet
2009.07.20. 17:03 Taraj (törölt)
Blindfolds Aside
Sequoia Throne
Az ének rettenetes, a gitár beteg, és nem találtam zenei szerkesztettséget, de minek is? Ez így brutális, ahogy van!
Szólj hozzá!
Címkék: videó
Papa Roach - Metamorphosis
2009.07.20. 15:00 Taraj (törölt)
Nagy csöndességben jelent meg még márciusban. Nem csoda.
Hiszen ez egy divatzene, csak régen még voltak jobb pillanatok is, mint a Getting Away With Murder, meg a Between Angels and Insects. Amúgy nem a kritikai siker náluk a lényeg. Legalább régen próbáltak ez ellen tenni. De itt már nincs menekvés, és a wiki szerint ez egy hard rock korong. Rossz vicc. Ez inkább egy hard klisétenger. De mivel nem voltak elvárásaim az albummal kapcsolatban, ezért nem is panaszkodom. Egyszerűen nem jó. A Hollywood Whore egyértelműen a legrosszabb Roach-sláger, de ez van. Az egész már ott rossz, hogy a gitár zúz ezerrel és Jacoby undorítóan énekel mellé. Régen jobb volt... Egyetlen pluszpont a lemez végefele, ott már talán egy picit jobb számokat találtam. Az Into The Light szólója meg váratlanul jó. Ettől függetlenül nem ajánlom, csak nagyon megrögzött Papa Roach rajongóknak, de nem a durvább fajtájának. Elértünk ide is, az egyik (viszonylag) kedvelt divatrock bandámnak 4/10-et fogok adni. Sajna ípenhogy nem 5 pont. Pedig bevallom, a lemez gyökereiben néha megtalálható a recept egy átlag Roach-sorlemezhez, de annyira nem fedezték ezt fel, és inkább próbáltak divatosan morcásabbak lenni., hogy ez már szomorú. Kár. Ettől függetlenül tessék hallgatni régi Papa Roach-ot, mert az ennél sokkal, de sokkal jobb! Ez csak egyszer-szenvedősen-végighallgatós. És a borító is béna.
Szólj hozzá!
Címkék: kritika
Már 10 éve jelent meg az első Slipknot-korong
2009.07.19. 22:40 Taraj (törölt)
Ebben a videóban is hallhatjátok, hogy 10 éve jelent meg a Slipknot első albuma, és most jön az ünnep, special edition, blabla. Meg hogy ez egy hosszú idő, és persze a pózer-szlipnát beállás, ami tényleg cool :D
Tehát van egykét tervük ezzel kapcsolatban. Ja, és a végén azt mondja, hogy majd lesz egy másik tíz év is. Érdekes, mert sokszor a feloszláson járt az eszük.
Szólj hozzá!
Címkék: videó hír
CKY - Carver City
2009.07.19. 21:40 Taraj (törölt)
Bam Margera öccsének a bandája. Igaz, ez nem írja le az együttest, tehát tovább kell magyarázkodnom...
3 komment
Címkék: kritika
Vélemény: Mit vársz legjobban?
2009.07.19. 16:58 Taraj (törölt)
Vélemény címke alatt felteszek egy kérdést, és válaszolsz kommentben. Ennyi.
Tehát melyik 3 albumot várod a legjobban? Nem baj, ha nincs konkrétum.
Az én jelöltjeim:
1. blink-182 új lemeze: dátum még nincs, és az mondta Travis is, hogy ha kell, dolgoznak rajta akár egy évet is.
2. Rage Against The Machine-album: közlemények szerint ilyen sohasem lesz, de én akarom, ÁÁÁÁÁ!
3. Wolfmother - Cosmic Egg: majd csak októberben lesz, és sajna vadiúj bandatagokkal. De az énekes marad, ezaz! Vajon tudnak akkora teljesítményt nyújtani, mint 4 éve? Mert hát a debutlemez legenda.
Szólj hozzá!
Címkék: vélemény
Linkin Park-szösszenetek
2009.07.19. 16:48 Taraj (törölt)
Mostanában rengeteget hallani róluk, ennek meg is vannak az okai. Íme:
Szólj hozzá!
Címkék: hír
Metallica - One feldolgozás
2009.07.19. 16:25 Taraj (törölt)
Király!
Mostanában kevesebb a hír, igyekszek, de hát szünet van, nemde? :D
Szólj hozzá!
Címkék: videó
Wendigo - Let It Out
2009.07.18. 15:07 Taraj (törölt)
Bátky-Valentin Zoltán... kell ennél több? Avagy miért jó, ha rákattansz a magyar progresszívre? És miért is kell azt angolul hallgatni?
1 komment
Címkék: kritika
Ennyi volt?
2009.07.15. 14:47 Taraj (törölt)
Nagyon úgy látszik. Érdeklődés nincs nagyon, pedig próbáltam lelkemet is beleadni ebbe. Tehát most úgymond "érdeklődés hiányában elmarad". Pedig még lett volna egy jópár kritikára váró korong, de ez most el lesz napolva. Manapság próbáltam még reklámozni a blogot, de az eredmény most még silányabb lesz. És én nem fogok egy néhány ember miatt órákat ölni ebbe a vacakba. Vegyétek úgy, hogy most részemről vége, majd ha lesz esetleg több érdeklődő, akkor egy második kísérletet is bevállalok. Addig is
MusiX is on hiatus.
2 komment
Címkék: the end?
Killswitch Engage - Killswitch Engage (II)
2009.07.13. 20:47 Taraj (törölt)
Avagy már zsinórban a második lemez viseli a banda nevét.
Szólj hozzá!
Címkék: kritika
Mostmár mindegyik vakít - Töltsd le az összes Blind Myself lemezt!
2009.07.13. 17:12 Taraj (törölt)
Mondtam, hogy itt a metalcore-osok ideje: igaz, hogy már egy jó ideje, de nekem hétvégén jött a hírlevél, miszerint a Blind Myslef nevezetű szelíd agyboncoló banda felrakta a honlapra az összes lemezt, kivéve persze a legutóbbi, "Budapest, 7 fok, eső" című korongot. Már régebben fenn volt az Ancient Scream Therapy, de erre még nem volt példa. Tehát megrögzött metálarcoknak feltétlenül ajánlom ezt a lehetőséget, mert tényleg nem rossz banda. A kép a legjobb videójukból, a Lost In Time-ból való (csodálatos klip, tényleg :D)
INNEN MEG TŐCCSED LE A LEMEZEKET!
Szólj hozzá!
Címkék: hír
At home
2009.07.13. 16:45 Taraj (törölt)
Kedves közönség, hazaértem, jó volt a "mininyaralás", de most persze nem részletezném, ez nem egy "énblog". Hogy ma lesz-e kritika? Mittomén. Majd meglátjuk... :D
ui: kiegészítettem pár érdekességgel a Jacko-gamma hírét.
Szólj hozzá!
Címkék: bejelentés
Chickenfoot - Chickenfoot
2009.07.12. 21:40 Taraj (törölt)
Jack Jack, KFC edition. Avagy wilkommen zum Amerika.
Szólj hozzá!
Címkék: kritika
B.B. King is ellátogat szerény hajlékunkba
2009.07.12. 19:59 Taraj (törölt)
Emberek, nagyon jó. Idén már sok híres gitáros látogatott el hazánkba (pl. Bonamassa, Stern), és talán most jön az egésznek a csúcsa. Ugyanis július 16-án B.B. King, az örök gitárlegenda fog koncertet tartani a pesti Papp László Sportarénában. A több, mint 60 éve (!) zenélő zenész (xD), aki már 15 Grammy-díjjal büszkélkedhet, akinek már több, mint 50 albuma jelent meg, akit idősebb Bush kitüntette, akinek saját múzeuma van Indianolában, aki már lassacskán 84 éves lesz, már harmadik alkalommal tiszteli meg a magyar közönséget nem mindennapi jazz és blues gitárjátékával. Öröm ez számunkra, ez az év a világ legjobb gitárosainak éve, ez szinte tagadhatatlan. Persze Pest nekem messze van, nem megyek, de nyílván irigyelni fogok minden életformát, aki csütörtökön ott fog művelődni...
Utolsó kommentek