Eljött az idő: hosszabb csúszások után végre itt van a Harry Potter és a Félvér Herceg Magyarországon is. Tehát végre elkészült a film a szerintem legjobb HP-könyvből, és az elvárásaim hatalmasak voltak. Tényleg nagyon nagyok. Szerencsés voltam, és már a magyar premier napján lehetőségem volt megnézni a filmet. Nehéz lenne erről nem spoileresen írni, tehát a tények előtt egy pár mondat azoknak, akik a filmek alapján követik Harry kalandjait.
A film továbbviszi a cselekmény szálát. Az nagyon érdekes, hogy az egész film csak 3 másodpercnyi utalást tesz az 5. rész legszomorúbb pontjára, de így jártunk, mindegy. Ez azért is fura, mert ez az eddigi leghosszabb rész (két és fél óra), és azt kell mondanom, hogy az arányokat valami óriási módon elcseszték. Ez már az a rész, ahol még egy minimális szerepe van a tinédzserkori baromkodásoknak, de itt már a hatalmas feszültségnek és ellentétnek a jók és a gonosz hatalmak között ki kellett volna rajzolódniuk, ahogy a könyv is tette. De nem.
Túl sok a lényegtelen elem, és háttérbe szorultak azok a lényeges dolgok, amik folyamatosan vezették volna a történetet a fináléhoz. A könyv legfontosabb karakterei közül még Dumbledore megkapja az érdemleges szerepet, még talán Malfoy is, de Piton-t olyan mértékben elhanyagolták, hogy itt el is veszett a könyv varázsa. De fel kell fogni, hogy azok a dolgok, amikre a könyv és a film a hangsúlyt teszi, teljesen mások.
Zavartak még a nagy átugrások. Tehát miért van az, hogy kulcsfontosságú részek kimaradtak a könyvből, ellenben vannak olyan részek, amik néha nem fontosak, de szó szerint vannak idézve. Nem fértek volna bele az időbe? Nem hinném... Az viszont érdekes, hogy ebből a részből nagyon családbarát filmet csináltak. Voltek ennél már sokkal rémisztőbb pillanatok is a HP-sorozat során.
Végülis filmfanoknak ez lesz a legjobb rész. Azt belátom, hogy ez eddig a legszebb rész, ha nem is a leglátványosabb, és a halálfalók által keltett nyomasztó hangulat átjárja a filmet. De ezeket sajna a tinifilmekhez illő gagyi parasztságok elnyomták. Ja, és akit meghatott a végső jelenet, az az utolsó résznél össze fogja szarni magát, azt garantálom.
Bocsánat, hogyha összevissza írás lett, de annyira nem tudom eldönteni, hogy ez most filmnéző fejjel jó-e... azért aki csak a filmeket nézi, megtudhatott volna többet is. Pontot nem adok rá, de mindenkinek ajánlom, aztán majd eldönti, hogy azt kapta-e, amit várt. A tovább után jön a spoileres rész, tehát aki csak a filmeket nézi, attól búcsút veszünk, és küldjük a moziba. Kommenteket se nézze pls.
Utolsó kommentek